Zalaegerszeg - Bajcsy Zsilinszky tér

Zalaegerszeg mai fogalommal élve megyeszékhellyé válása a 18. században kezdődött. 1890 -ben az Ukk–Csáktornya vasútvonal megépítésével a város a vasúthálózatba kapcsolódott. Az 1920-as évek során megépült a vasútállomás, mely a második világháborúban egy bombatalálat következtében leégett.

A tér túloldalán az Utcák, terek, emberek helytörténeti kiadvány 56. oldalán látható, hogy az a tér tengelyét a Notre Dame zárda épületének - ma Mindszenty József gimnázium tengelyére tervezték, (http://mek.niif.hu/08300/08307/08307.pdf) 1955-ben kőből és műkőből épített felszabadulási emlékművet helyeztek el a tér középvonalában. Az emlékművön Mikus Sándor mészkő domborműve látható (https://www.kozterkep.hu/~/17615/No_mandulaaggal_Zalaegerszeg_1957.html)  – 2017 februárjában a zalaegerszegi városvezetés a domborművet az azt befoglaló emlékművel együtt életveszélyes állapota miatt lebontatta. 

Az emlékmű körüli növényzet főleg örökzöldekből áll, hamisciprus, ezüst atlaszcédrus, mammutfenyő, és gingko uralják a faállományt. A hajdani emlékműhöz vezető út két oldalán rózsaágyások vannak, az út melletti járdánál zászlórudak állnak.

Forrás:

http://mek.niif.hu/08300/08307/08307.pdf

Utcák, terek, emberek helytörténeti kiadvány

Wikipédia

köztérkép.hu

Adatok

Terület: 1500 m2
Felszereltség: Díszpark

Alaprajzok

Régebbi fotók

Kapcsolódó linkek