Avasi arborétum és közösségi kert

Greutter kert

A kert az Avas DK lejtőjén, kedvező mikroklímájú helyen fekszik a két világháború között elhíresült, ma sajnos részben beépített Greutter kert mellett. 1986-ban  Dr. Adorján Imre kezdeményezésére jött létre, amikor a főorvos kitalálta, hogy a városba tömegesen beköltöző emberek kert utáni vágyát és az ő növények iránti szeretetét egyszerre lehet kielégíteni. Ahogy elmondta, úgy gondolta, hogy aki a zöldségeit megöntözi a kis parcelláján, fog vizet adni annak a különleges örökzöldnek vagy lombhullatónak, amit ugyanazon a parcellán ő ültet el segítőivel. Először az akkori Városi Tanácsnál érte el, hogy jelöljenek ki és közművesítsenek egy területet erre a célra, hozzáfogtak a megvalósításhoz.

Adorján doktor elmélete működött, az emberek megszerették és boldogan ápolták, annyira, hogy 20 év múlva az örökzöldek akkorára nőtte, hogy árnyékukban már nem nőttek a zöldségek. Ekkor az un. Örökzöldes kertet védetté nyilvánították

Az Örökzöldes területe 1,5 ha -  a különféle érdekes különleges fajtákon kívül gazdag magyar nemesítésű fajtákban, Barabits Elemér és fia Fülöp, aki miskolci főkertész volt, sok saját nemesítésű fajtával gazdagította a kertet.

A növények jeltáblázva vannak, jól beazonosíthatók. Említésre méltó az óriás jegenyefenyő, Jeffrey fenyő, himalájai selyemfenyő, óriástobozú fenyő, hegyi és kínai mamutfenyő, foszló-kérgű thuja és sok bokor méretű, házi-kertbe alkalmas örökzöld valamint a hangarózsa (Rhododendron) liget.

A Lombos kertet -szintén kis parcellákkal - 1995-ben kezdték betelepíteni, ennek területe 4,5 ha,  még ma is közösségi kertként működik. Itt 350 lombhullató fajta található, mint pl az ébenfafélék családjába tartozó virginiai szilva, a tündérfa, japán juhar, ámbrafa, varázsfa.

2000 után kezdtek a nyugati és amerikai nagyvárosokban elterjedni a közösségi kertek, élhetőbb városi környezetett teremtve az arra vágyódóknak. Néhány éve Budapesten is megjelentek (Lecsó kert a Millennárison, belső udvarok a VIII és IX. kerületben), néhányan kutatják, népszerűsítik ezeket, lassan valóságos mozgalommá terebélyesedik, de a miskolci Dr. Adorján Imre által kezdeményezett és a Városi Tanács által felkarolt  kertről még a tájépítészek is csak annyit tudnak, hogy létezik Avasi Arborétum.

(forrás: ismertető tábla a bejáratnál)

A Greutter kert a család szőlője és gyümölcsöse közötti kb. 15000 m2-es park, melyben sok érdekességet láthatunk. Vannak kb. 100 éves szelídgesztenyék, két óriási selyemfenyő, 1,5 méter törzskerületű páfrányfenyő, gyantáscédrusok, tiszafák, duglászfenyők, egy 2 méteres kerületű gyertyánfa, floridai fűszercsejék, hatalmas .szomorú japánakác.

Magántulajdon, az építkezés jelei és módja nem túl bíztatóak, bár helyi védettségű kert.

Az arborétum területe: 14 ha, melyből 6 ha gyűjteményes kert

Greutter kert területe :15000 m2

 

(forrás: ismertető tábla a bejáratnál)

 

Adatok

Terület: 60000
Felszereltség: Díszpark, fásított köztér

Alaprajzok

Régebbi fotók