Bikás park és játszótér

Kelenföldi szabadidő központ

Nagy összefüggő zöldfelület a Tétényi út mellett, a Budapest térképen Bika-domb elnevezést láthatunk. A park terve a Lakótervben készült 1972-ben, tervező Mester Jenő és Karádi Gábor.  A játszódomb tetején áll Kiss István Monda című szobra- a névadó bikák szarvuk között a Nap, a Hold és a csillagok –sajnos az égitestek már eltűntek.

Az óriási sportterület, a go-kart és tekepálya, az érdekes játékok a Bártfai utca mellett a hetvenes években újdonságnak számítottak. Ezek egy része tönkrement, a felújítások során Robinson játszóvár, zene-pavilon épült. A csúszdás dombon kötélpályát helyeztek el, a gimnasztikai játszóteret is renoválták.

Az Evangéliumi Testvérközösség építtette a Biblia játszóteret – tervező Szakács Barnabás -sajnos ez már alig emlékeztet 2013-ban az eredet játszótérre.

A parkot sokan látogatják, az igénybevétel miatt folyamatos felújítás és korszerűsítés lenne kívánatos. Nagyméretű, több mint egyhektáros kutyafuttató is épült, ahova egyre többen járnak, tehermentesítve a park többi részét. Ennek területére épült a 4. metró épülete.

Érdekes kísérlet volt a grafittik ellen a vízimadaras festmény - Éri Jenő Tamás munkája - amit azért néhány év alatt csak újra lefújtak oda nem illő ábrákkal.

Pázmándi Antal nonfiguratív oszlopa a lakóépületek melletti pihenőparkban áll, a Tétényi útnál.

A régi, tönkrement sportpályák helyén sportközpont épült.

Bikás park 4. metróhoz kapcsolódó felújítás

Építész tervező a PALATIUM STÚDIÓ Kft Erő Zoltán vezetésével.

A felszíni rendezés az s73 Kft terve alapján készült, tájépítész tervezők: Dr. Balogh Péter István, Gyüre Borbála, Hómann János, Major József, Mohácsi Sándor, Pécsi Máté, Radics Mónika.

A metrómegálló a Kelenföldi Városközpont megállója, a környező területek gyalogos forgalmának központja. A metró felszíni építménye egy üvegkupola, melyen át a természetes fény lejut az alsó terekbe – ez a Bálna épületére emlékeztet ugyan, de jóval korábbi elképzelés kissé elcsúszott megvalósítása.

A metró lejárat környékén kialakított új városi terek  illeszkednek a felújított parkba, megtartva annak korábbi úthálózatához való kapcsolatokat. A fő irányok helyben öntött, színezett beton burkolatok, a másodrendű sétautak térkő burkolatot kaptak, a kisebb sétányok stabilizált szórt burkolatúak. Említésre méltó a parkban haladó futóút, melynek öbleiben edző eszközök vannak. Az új főtér burkolatból feltörő vízsugarakkal méltó kapuja a parknak, további látványos új elem a dísztó faburkolatú stégekkel és az új játszótér eséscsillapító színes gumi burkolatokkal, fantáziadús játszószerekkel.

Tervek szerint gyermekfoglalkoztató, kávézó és kiszolgáló épület fog épülni a közeljövőben.

Megújították a tervezők a növényzetet, megtartva a már nagyra nőtt faállományt, a metró lejárónál azt kiegészítették és gazdagították a talajtakarókat. Megújult a közvilágítás és a parki bútorzat.

Faállománya átlagos, juharok, hársak, csörgőfák, ezüstfák fordulnak elő nagyobb számban.

Adatok

Terület: 60000
Felszereltség: Díszpark, fásított köztér Játszótér Kerékpárút Sportpálya Futópálya WC Ivókút, díszkút Bekerített kutyafuttató Szökőkút, díszmedence

Alaprajzok

A park alaprajza, az s73 Stúdió terve 2012

Régebbi fotók

Bikás park - 2002
Bikás park - 2002
Bikás park - 2002
Bikás park - 2002
Bikás park