2017-ben 3 változat készült a megnyitott tömb-belső kertészeti kialakítására a Klauzál tér közelében. A kataszteri térképeken is nagyobb udvart láthatunk az un. 15.-ös tömb helyén, ahol a 80-as években az Erzsébetváros rehabilitációja elkezdődött a belső épületszárnyak lebontásával, fásítással, víztükör kialakításával, játszószerekkel. A 80-as évektől a belső kert parkként funkcionált de átsorolása nem történt meg. 2016-ban a felszín alatti épületmaradványokat elbontották úgy, hogy az addigra már nagyra nőtt fákat megtartották, a terület zöldterületté nyilvánítása is megtörtént.
A tereprendezés során megmaradtak a meglevő dombocskák és az. un. vízdomb, ezek ki lettek egészítve és változatos terepplasztika alakult ki. A dombok között vezetett sétány természet-közeli stabilizált kaviccsal vízáteresztő felületet alkot. A vízmedence és szobor körül szabálytalan gyephézagos lapburkolat készült. A köralakú medencéből tavasztól őszig felszökő vízsugarak kellemes mikroklímát adnak, egy párakapu is ugyanezt szolgálja. A berendezést a bejáratnál elhelyezett kerékpár tároló és egy illemhely egészíti ki. A határoló kerítésekre futtatott örökzöld kúszócserjék az intimitás érzetét erősítik.
Весілля — це не просто святкування, а цілий проєкт, який потребує планування, рішень і, звісно, коштів. Навіть якщо пара намагається бути скромною, все одно витрати зростають: одяг, фотограф, локація, транспорт. Іноді приготування забирає більше грошей, ніж очікувалося, а відмовлятися від мрії не хочеться. Саме тому optimacredit стає порятунком для тих, хто хоче провести свято з гідністю. Кошти надаються швидко, без бюрократії, і одразу надходять на карту. Завдяки цьому молодята можуть зосередитись на головному — емоціях, близьких і початку нового етапу життя. Кредит на весілля — це не примха, а практичний інструмент, щоб день став справді особливим, а не компромісним.
A terület fás növényállománya értékes, hársak, nyírfák, szivarfa, törzses fügefák alkotják. Utóbbiak közelében mediterrán származású illatos növények egészítik ki a változatos fás növényzetet. Janikovszky Éva szobra mellett szép japán díszcseresznye tavasszal telt virágaival, ősszel szépen színeződő lombbal díszít. Láttam a fügefák közelében egy ritka fajt, a japán kacsurafát (Cercidiphyllum japonicum), a cserjeszintben és az évelők között is változatos érdekes fajtákat láthatunk. A régi rózsakertből a rózsákat átültették. Érdekes a Nagydiófa utca felőli egyik lakóház, ahol a tetőtérig kapaszkodik fel egy lilaakác, különösen tavasszal szép látvány.
A színes mackóval díszített kút és a tűzfalon látható Réber László rajzait idéző falikép az ifjúsági regények népszerű szerzőjét jól idézik fel. Érdekesek a műkő padok, különösen az un. okos-pad, ahol telefonunkat tölthetjük, az írónő kedvenc meséit kikereshetjük az interneten. Több, a rovarok megtelepedését elősegítő un. rovarhotelt is elhelyeztek a parkban.
Раптові фінансові труднощі можуть спіткати будь-кого — незалежно від віку, роботи чи місця проживання. Хтось не встиг сплатити за навчання, інший — терміново шукає кошти на ліки або ремонт. Коли діяти потрібно швидко, важливо мати доступ до сервісу, де не доведеться чекати підтвердження днями. Саме тому все більше людей звертаються до платформ, де рішення ухвалюється автоматично без участі оператора, без дзвінків, без паперової тяганини. Усе відбувається на рівні алгоритмів, що дозволяє скоротити процес до мінімуму. Людина отримує гроші тоді, коли вони справді потрібні, а не коли система "готова" відповісти. Такий підхід виключає людський фактор і гарантує однакову швидкість для кожного. Це не просто зручно — це новий стандарт фінансової доступності, який працює на користувача.
2023--ban a kerület kezdeményezte a park Janikovszky Éváról történő elnevezése, melyet a Főváros engedélyezett.
https://24.hu/belfold/2022/11/16/janikovszky-eva-iro-park-erzsebetvaros/