Kaposvár – Kossuth tér, Noszlopy utca

A Kossuth tér a tervező szemével Ritkán történik, hogy egy köztér arculata jelentősen megváltozzék. Ez nyilván abból adódik, hogy az építési szándékot általában az motiválja, hogy valamilyen célra hasznos tereket, négyzetmétereket nyerjen. A feladat rendkívül egyszerűen adott: kell kettő-három hálószoba, egy konyha, egy jó nagy nappali, ennyi és ennyi négyzetméter, satöbbi. Egy közterület az egészen más, főként egy város főtere. Nehezen megfogható, egyszerre mindenkié és senkié. Eleven élőlény, hiszen - ritka, mesterséges esetektől eltekintve - történelmileg az előző korok, évtizedek alatt természetes módon, úgy „nőtt”, mint egy növény. Észrevétlenül tetszik, az ember önkéntelenül is arra megy, ha a közelben van dolga, vagy éppen taszít, és ezért elkerüljük, anélkül, hogy tudatosan megismernénk. Lehet mégolyan csúnya, mégis szeretjük, mert a nagyszüleink első randevúja itt történt. Lehet mégolyan gyönyörű, mégis kerüljük, mert pár éve ott történt koccanásos balesetünk. Így, ilyen értelemben a miénk, legbelül. Mindenkié és senkié, jelenthet személyes élményeket és lehet távoli, mint egy részlet a TV híradóból, ami nem érint meg. Főképp, ha nem is hagyjuk. Amíg nem jön a róka, hogy: szelídíts meg! Ez az egy esélyünk van. Vannak korok, akik nem törődnek az ilyen tér-növényekkel. Nem gondozzák, ínséges időkben még csak a locsolásukra sem jut figyelem. A növény vagy túléli, vagy belepusztul, mint ahogyan számos tér szomorú megtörtént példája mutatja. Ezért aztán egy olyan komoly beavatkozás egy ilyen élő organizmus életébe, mint ez Kaposváron most történt, ritka, mint a fehér holló. Ez a tér túlélte, s most megérhette azt a kort, amikor végre olyan gazdája akadt, aki újra észrevette, hogy létezik. Rámutatott, ráirányította a figyelmet, és kertészeket fogadott az eddig elhanyagolt növény mellé. Hozzáértő módon, jól előkészített meghívásos tervpályázatot hirdetett, a város lakóinak is „kedvet csinált” a munkához, az emberekkel jól kommunikálva közüggyé tette a felújítást, és még a hozzá szükséges anyagiakat is megszerezte. A tervezési terület Kaposvár város főtere, a város markáns, meghatározó jelentőségű középületei által alkotott térfalak között, történelmileg kialakult, egyedülálló „ötutcás” alaprajzzal. A tér délnyugat felé enyhén lejt, s a terep mozgásából adódóan a „templomdomb” nyugatról nézve uralja a teret, ugyanakkor a meglévő sétálóutcáról nézve ez a hangsúly egyáltalán nem érzékelhető. A Teleki utca és az Ady Endre utca távlatban sétáló utca lesz, a Noszlopy és a Zárda utca pedig zsákutcaként csatlakozik a térhez. A felbecsülhetetlen városszerkezeti és a város lakosságának identitását meghatározó értékű, szerintem rejtetten gyönyörű tér jelenleg szolgai módon fel volt áldozva az öt utcából adódóan kaotikus hatást keltő közlekedési kavalkádnak, annak összes vizuális szörnyűségével. E helyett olyan gyalogos tér kialakítása volt a feladat, melyben a „helyükre kerülnek” a dolgok, ahol el lehet igazodni, ahol találkozni, pihenni, sétálni, ücsörögni, kisbabázni, fagyizni lehet, ami ugyanakkor kellően reprezentatív keretet biztosít a városi rendezvényeknek. Olyan térré, amit az emberek magukénak éreznek, és amire büszkék lehetnek, ahol jó együtt lenni és a Himnuszt énekelni. Az ember zavartan mászkál ebben a rendkívül ingergazdag környezetben, és a zavaró elemeket „elfelejtve”, elmélyülve megpróbál fogódzókat keresni a kívánatos letisztuláshoz. Hetekig képek villannak be itt-ott tereken megélt pillanatokról: Siena, Graz, Pécs, Ljubljana, Rovinj, Nürnberg, Sárospatak, Eichstätt, Kőszeg, Velence…, fények, ködök, színek, illatok és hangok, mozdulatok, élesen rögzült részletek, s amikor egyszercsak „bevillan”, bevallom, mindig megilletődöm, mert soha nem tudom tettenérni. Hogyan is történik, nem tudom, én mindig kegyelmi állapotnak érzem. A gondolataim során arra a meggyőződésre jutottam, hogy a tér szerkezeténél fogva nem is egy térbeli egység: szerintem két külön térként értelmezhető, melyek ugyanakkor egymással áthatásban vannak, valahogy úgy, mint a halmazok. A tervezési programban szerepeltek egyházi és városi rendezvények, a téren egymás mellett állnak egyházi és világi épületek, és ennek gyönyörűen megfelelve létezik egy „szakrális és egy „profán” városi tér, természetes együttélésben. Ez mind adottság, ott áll készen, csak fel kellett ismerni, és ki kellett bontani, hogy megmutatódva mindenki számára természetes és magától értetődő legyen. Az egész környezetrendezés erre épült, ennek a gondolatnak a leképezése. A polgári teret kijelölő centrális térburkolat középpontja hosszas keresgélés után találta meg a helyét: sugárrendszere kihangsúlyozza a városháza bejáratát, rávezet a Teleki utcára, kiemeli a Kossuth szobrot, rámutat a sétáló utcára, a barométer házra, a templom oldalán lévő Szent István kútra, az Ady utcára, s ezáltal mindezeket összefogja. Ez a tér alkalmas városi és állami ünnepek, zászlófelvonások megrendezésére, ugyanakkor különböző kulturális rendezvények (farsangi felvonulás, térzene, szilveszteri vásár, karácsonyi gyertyagyújtás, szabadtéri előadások, stb.) lebonyolítására. A Kossuth-szobor a tér közepe felől szabadon megközelíthető, a városi karácsonyfa pedig a tér közepén állítható fel. A templom alaprajzilag ettől a tértől „elfordul”, a Zárda utcára néz, térben pedig a lépcsősor által kiemelkedik. A templom előtti emelt tér a lépcsősoron lefutva olvad bele a Zárda utcába, a plébánia támfalának folytatásában. Ennek a térnek bal oldalán, a támfal beszögelésében kis ivókút pontozza a léptékváltást, jobb oldalára pedig, a polgári tér felé néző sarokra került a látványos, impozáns városi szökőkút. Ez az objektum tudatosan nincs a kör alakú tér közepén (sem kompozíciós, sem használati szempontok miatt), hanem a sétáló utca tengelyében, mindenhonnan jól láthatóan oldja meg a már említett kettősség közötti átmenetet. A kút bal oldali végpontjára, a víz fölé került Nepomuki Szent János szobra. A tervezett térburkolatok visszafogott, szürkés színei tudatosan kerülik az élénk tónusokat, hiszen a térfalakat alkotó épületek homlokzatai elég színesek. Az emelt egyházi tér diagonális díszburkolata jurasárga, 40 x 40-es beton térkő lapokból készült, 80 cm-ként 15 cm széles bazalt színű t kiskockakő csíkokkal. A térlépcsők gránit színű t tömblépcsőkből épültek, az egyenes szakaszokon 1m-es, a nagy kút körüli íves részeken 20 cm-es elemekből. A sugarasíves burkolatrendszer 1,60 m széles gyűrűi és sugarai gránit színű térkőből készülnek, a mezők a természetes követ idéző bazalt színű kiskocka térkővel vannak kitöltve. A becsatlakozó utcák díszburkolata keresztben a terv szerinti ritmusban 45 cm széles, bazalt színű kiskocka sávokkal tagolt szürke térkő, mely a természetes kőhöz hasonlóan, változatos kötésben rakható. A Teleki utca díszburkolata a meglévő, illetve oda korábban tervezett burkolattal azonos szürke hullámkőből készül, két hosszanti folyókával. A folyókák az egész téren a burkolattal azonos anyagból készülnek, megkülönböztetés nélkül. A burkolatkör közepére tervezett, 1 m átmérőjű oszlopos-gyűrűs vízkép a tér középpontját hivatott hangsúlyozni, anélkül, hogy a tér használatában akadályt jelentene. Ebből a megfontolásból a szökőkút medencéje teljes egészében a burkolat alá van süllyesztve, a vízkép a burkolat síkjába belesimuló alaprajzi hangsúlyból emelkedik ki. A burkolat középső
kőlábú padok mindkét irányból használhatóak. A körmedencét 90 cm széles sávban gyűrűsen rakott kiskocka térkő övezi. A tér fő irányát kiemelve, a nagy szökőkút felé a megkülönböztetett mészkő burkolattal tervezett sugárra illeszkedő vízoszlop-sor vezet, alatta rejtett folyókával. A tervezett vízképek este alulról vannak megvilágítva. A tér fő látványossága a templomtér sarkára tervezett nagyméretű, változatos vízképű nagy szökőkút. Ennek felső medencéje 5 m átmérőjű, ennek templom felőli peremén ücsörögni lehet, a kifelé néző peremén a víz fátyolszerűen zuhog le az alsó medencébe. A szigorú szimmetriát feloldva a templom déli oldalán ez a 120 cm-es szintkülönbségű vízesés 3 lépcsőre osztva kaszkádként jelenik meg, 10 m hosszúságban elnyújtva, mintegy vízből folytatva a lelépcsőző támfalhoz a Fő utca felől befutó tribünszerűen formált lépcsősorokat a támfal innenső oldalán. A fölső támfal a Zárda utcánál lelépcsőzés nélkül kifordul, s erre a pilonra kerül a Nepomuki Szent János szobor, mely korábban eléggé esetlegesen elhelyezve állt a templom sarkánál. Az alsó medence mészkő pereme a felsőhöz hasonlóan úgy van kialakítva, hogy peremén ücsörögni lehessen. A kút változó vízképű, a városháza harangjátékával összehangoltan számítógépes automatikával vezérelhető vízsugarakkal és fényekkel, ezáltal igazi turisztikai látványossággá válhat. Városi ünnepségek esetén a templom déli oldalán lévő lépcsősor egyben dísztribünként adja magát. A kút körüli lépcsők ívei a környező lejtős térburkolatba fokozatosan elfogyva futnak bele. A Zárda utca keleti oldalán, a plébánia mellett végigfutó támfal a templom lépcsősorának bal oldalán beszögellik. Ebben a teresedésben szépen megformálható kis pihenőhely alakult ki, mely szervesen végpontozza az íves térburkolati rendszer Zárda utcai kifutását. Az ivókút az Európa parki kúthoz és a kis szökőkúthoz szellemében hasonlít, de egyedi megformálású, égetett anyagú (Ambrus Éva keramikus művész alkotása). A testvérvárosok iránytűje a Zárda utca és az Ady Endre utca találkozásánál, az út felől zöld rézsűvel védett, a járda felől elfogyó támfalakkal kiemelt, fekvő kemény mészkőlap korong, melybe a városnevek és távolságok az irányuknak megfelelően vannak belevésve. A Noszlopy utcában meglévő földalatti nyilvános wc lejárata fölé egyedileg megformált, karcsú acélszerkezetű, tető került, mely a térről készült archív fotók hangulatát idézi. A típus utcabútorok (padok, szeméttárolók, kerékpártároló állványok, kandeláberek) egységes szellemben lettek kiválasztva. A két szökőkút körül támla nélküli, két oldalról egyformán használható egyedi kőlábas padok készültek, a többi pad típus, öntöttvas vázzal, közösen választott színű festéssel. A kandeláberek a városra jellemző típusok, de emelt oszlopmagassággal és választott színben, a szükséges helyeken a lámpák alatt átlósan elhelyezett fényvetőkkel.
Így utólag már be magamnak is be merem vallani, féltem ettől a feladattól, amikor „élessé” vált, hisz beláttam, olyat, ami mindenkinek tetszik, lehetetlen létrehozni. Ezt a félelmemet a város részéről felém sugárzó bizalom segített feloldani, amit a polgármester, az alpolgármester és a főépítész személyében végig éreztem, s azt hiszem, éppen ez bátorított fel a velük való szakmai vitákra. Bármelyik napon, bármilyen napszakban megyek a térre, azt látom, hogy működik, él: gyerekek pancsolnak, kismamák traccsolnak, nénikék üldögélnek, szerelmespárok andalognak. Köszönöm Istenemnek, és mindenkinek, aki a gondolatok megvalósításában bármilyen formában részt vett. Ripszám János