A Rák patak (Bánfalvi patak) partján elterülő liget a XVIII. században a városfalakon kívüli kültelek volt. Az eredetileg magántulajdonban levő szépen ápolt parkot 1763-ban vásárolta meg a város, az ekkor Neuhofnak nevezett kert az ország első közparkjai között szerepelt.
Eredetileg franciás elrendezésű volt, később elrendezése oldottabbá lett, hamarosan afféle „ soproni városligetté változott. Sörfőzde és sörház, mutatványos bódék, katonazenekarok, a Tűztorony fúvósai és cigányzenekarok szórakoztatták a zöldbe kisétáló városlakókat. 1846-ban tájképi kertté alakították, Ekkor kapcsolták a kerthez a terület északi szegélyén a Rák-patak mentén húzódó, őshonos fafajokból - hazai nyárfákból, füzekből, szilből - álló galéria erdősávot.
1855-ben kezdték ültetni a vadgesztenyefákat és az egynyári virágok szaporítására üvegházat is építettek. A park nevezetes fafajai közül kiemelkedik a kaliforniai óriás- vagy mamutfenyő, amely a múlt század 70-es éveiben Magyarországra eljutott első példányok egyike. Dahner Samu egykori városi főkertész emlékezései szerint körülbelül 10 évi előnevelés után 1880-85 között ültették mai helyére. Így tehát a fa 1995-ben legalább 125 éves.
1863-ban a Neuhofban tartották az első soproni magyar dalos ünnepélyt, és 1889-ben zenepavilont is építettek (ez sajnos a kioszkkal együtt elpusztult a II. világháborúban). 1898-tól a korábbi Neuhofot a Magyarországon közszeretetnek örvendő királyné emlékének tiszteletére Erzsébet-kertnek nevezték el. Ugyanebben az évben az Erzsébet-kert bővítésére megvette a város a szomszédos Vághy-féle gyümölcsöskertet.
1941 májusában Tamás József erdőmester javaslatára erdőmester javaslatára Sopron - akkor még vármegyeszékhely közgyűlésének határozata alapján 1942-ben helyezte természetvédelem alá a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium az Erzsébet-kert egyes fáit.
A nemrégiben készült felújításnál is ügyeltek a botanikai változatosságra, tulipánfa, kaliforniai szárnyas-dió, díszcseresznyék, vérbükk, ámbrafa, szelíd gesztenye, páfrányfenyők, piros-virágú gesztenye, ezüstlevelű díszkörte egészítik ki az óriási gesztenyékből platánokból, japánakácokból álló eredeti faállományt. Fiatal mocsárciprus, jegenyefenyő a meglevő feketefenyő csoportok alkotják az örökzöld növényzetet, a cserjék is változatosak.
Szép a patakpart, érdekes pihenők és geometrikus növény-kalitka készült a kert nyugati oldalán a patakhoz közel.
Jól felszerelt játszóterére családok, gyerekcsoportok járnak.