Szeged - Dugonics tér és Árpád tér

Szeged Dugonics terén hajdanán még a hatalmas árvíz pusztítása előtt búza piac működött. Dugonics tér egyik legfőbb látványossága a Szegedi Tudományegyetem épülete előtt álló kör alakú zenélő szökőkút, amely terveit 1979-ben Tarnai István készítette. A szökőkút az árvíz századik évfordulójának alkalmából lett elkészítve. A zenélőkút és környéke a fiatalok kedvenc pihenő és találkahelye.

A Szegedi Tudományegyetem klasszicista jegyeket is magán viselő, egyébként meg eklektikus stílusú központi épületét a tér keleti oldalán láthatjuk, amelyet 1873-ban építettek. Ez az épület korábban a József Attila Tudományegyetem központi épülete volt, a közelben találhatjuk József Attila szobrát, melyet Varga Imre szobrászművész készített 1964-ben.

A szökőkút mögötti parkban a tudományegyetemmel szemközt áll Dugonics András neves matematikus és író szobra, melyet Izsó Miklós szobrász kezdett el megalkotni, de a szobrász halálos betegsége miatt, tanítványa Huszár Adolf fejezte be a szobrot 1876-ban. A Dugonics tér északi oldalán 1860-ban épült Vajda-ház. A műemlék jellegű épület Hoffer Károly tervei szerint épült. A Dugonics tér és a Kárász utca sarkán áll a kupolatornyú Ungár-Mayer-palota, amelyet Magyar Ede építész építette 1910 és 1911 között.

Szegeden a Dugonics tér gyakran biztosít színteret az egyetem rendezvényeinek, városi ünnepeknek, fesztiváloknak és kézműves vásároknak.

Sok szép régi fa közül az idős császárfa emelhető ki, japánakác, juhar, nyír, kőris, platán, tölgy, hárs, nyárfa, található, az újonnan ültetett állományban páfrányfenyők, lepényfák vannak, az örökzöldek jegenyfenyők, ezüst atlasz cédrus, a csomópontban arizónai ciprus. A Tisza Lajos körúton a Huszárok emlékműnél és más részeken is rózsaágyások díszlenek, szépek a díszfű évelő kombinációk is.

Délről csatlakozik a térhez a téglaburkolatú Árpád tér, itt áll a Délvidéki Országzászló (Simor Márton 2013).

A felújított tér tervezője a Tér és Forma, vezető tervező V. Zákányi Ildikó, tájépítész: Buella Mónika

Adatok

Terület: 10000
Felszereltség: Díszpark, fásított köztér Szökőkút, díszmedence

Alaprajzok

Buella Mónika kertészeti terve 2014

Régebbi fotók

1876 Méhészeti kiállítás a téren
Parkrészlet
Parkrészlet
A nagy árvíz a Dugonics téren 1900 (fortepan.hu Fődi Gábor)
Épül a tér 1910 (fortepan.hu Fődi Gábor)
A tér a Somogyi utca felől (fortepan.hu Fődi Gábor)
A tér 1910 körül (forrás Bella Mónika tervező kutatása)
A tér 1910 körül (forrás Bella Mónika tervező kutatása)