1904 óta áll az "Öreg Hölgy" a szegedi Szent István téren. Lázár György, akkori polgármester meghívója: "A vízmű ünnepélyes megnyitása szerdán, azaz folyó hó 30-án fog megtörténni, ezt a városi lakosságnak oly módon hozzuk tudomására, hogy este 6-7 óráig kivilágítás mellett a Széchenyi téren az utcai vízcsapok szökőkutakká lesznek rögtönözve."
A közelmúltban gyönyörűen felújított szegedi Szent István tér legnagyobb és leglátványosabb nevezetessége a 90 méter magas régi víztorony - korábbi neve Víztorony tér volt. A torony 1904-ben épült tervezője Zielinski Szilárd, a magyarországi vasbeton építészet nagy alakja.
A Szent István téren korábban piaci bódék és pultok sorakoztak, ahol virágot, friss zöldséget és gyümölcsöt és más portékákat lehetett vásárolni. 2007 májusától a tér piaci része is megújult, dekoratív standokkal és állványokkal.
A víztorony körül díszköves sétány fut körbe, ahol a gyerekek kedvükre rollereznek, biciklizhetnek, a szülők, pedig a padokon megpihenve figyelhetik gyermekeiket.
A felújított Szent István teret Fekete Zoltán tervezte, úgy, hogy az új burkolat sugarasan illeszkedjen a torony nyolcszegletű alapformájához.
Az építész a torony körül a sétányra tervezett egy Mérnök Pantheont, amely 7 portréból álló félalakos bronzszobrokból áll.
A szobrok neves szegedi vonatkozású mérnököket örökítettek meg, ezek között láthatjuk Tóth Mihály (1845-1925) városi főmérnök, Zsigmondy Béla (1848-1916) vízépítő mérnök, Feketeházy János (1842-1927) hídépítő mérnök, Korb Flóris(1860-1930) építész és műegyetemi tanár, Zielinski Szilárd (1860-1924) műszaki doktor,Magyar Ede (1877-1912) építész-tervező valamint Pálfy-Budinszky Endre(1902-1968) urbanisztikai mérnök szobrait. A felújított téren még helyet kapott egy ivókút és egy dekoratív díszkút is.
2010-ben nívódíjat kapott a felújítási munka.
Növényzete is kiegészült a tér felújításakor, páfrányfenyők tulipánfák, keskenylevelű kőris és tölgy az új telepítések.
Növényzete is kiegészült a tér felújításakor, páfrányfenyők tulipánfák, keskenylevelű kőris és tölgy az új telepítések.
Tervező: Fekete Zoltán (Hortus BT)